Szendvicsek, szendvicskrémek
Gombás-tojásos melegszendvics
Hozzávalók:
2 doboz gombakonzerv
egy közepes hagyma ¼-e
1 db nyers tojás
4 db főtt tojás
néhány evőkanál tejföl
2 teáskanál mustár
reszelt sajt
só, bors, olaj
Elkészítés:
A hagymát finomra vágom, majd kevés olajon egy serpenyőben megpárolom. Ha már üveges, akkor ráöntöm a gombakonzerveket levükkel együtt, és addig sütöm, amíg teljesen elfő a leve. Ez után hozzákeverem az összetört főtt tojásokat, a mustárt, fűszereket, és annyi tejfölt, hogy még krémes legyen a massza (ügyeljünk arra, hogy le legyen túl híg). Hozzáadjuk a nyers tojást, és a reszelt sajtot (a sajt akár el is hagyható). Megkenek pár szelet kenyeret a krémmel (én jó vastagon szeretem rajta) és beteszem az előmelegített sütőbe. Addig sütjük, amíg a krém teteje kicsit megszínesedik és a kenyér is megpirul.
Bundás kenyér (másként)
Hozzávalók:
4 körbevágott szelet kenyér
5 dkg reszelt sajt
2 tojás
1 dl tej
2 evőkanál olaj
1 teáskanál ételízesítő
1 gerezd fokhagyma
ízlés szerint bors
őrölt szerecsendió virág
a tepsihez 2 evőkanál olaj
Elkészítés:
A kenyérszeleteket félbevágom. A sütőt előmelegítem, a sütőrácsot beolajozom. A tojást a tejjel habosra verem, belekeverem a fűszereket és a zúzott fokhagymát. A kenyeret belemártom a tojásos masszába (hagyjuk, hogy megszívja magát rendesen). A szeleteket szorosan egymás mellé helyezem a forró sütőlemezen. Szép pirosas-barnára sütöm, majd a sütőből kivéve reszelt sajttal megszórom.
Még forrón, salátával együtt tálalva tökéletes reggeli vagy vacsora.
Olasz melegszendvics
Hozzávalók:
2 szelet kenyér
1 paradicsom
csipet oregánó
mozzarella sajt
kevés vaj
Elkészítés:
A kenyeret megvajazzuk, majd rátesszük a felkarikázott paradicsomot. Megszórjuk oregánóval, sajtreszelékkel (vagy szeleteket is tehetünk rá), és 180o-on körülbelül 5 percig sütőben sütjük.
Tojáskrém
Hozzávalók:
5 tojás
evőkanál kefir
5 dkg vaj (vagy margarin)
1 kis fej vöröshagyma
1 evőkanál mustár
1 mokkáskanál currypor
1 púpozott mokkáskanál só
1 késhegynyi törött fekete bors.
Elkészítés:
A tojásokat keményre főzzük és mielőtt még kihűl, meghámozzuk, majd apróra összetörjük (akár húsdarálón is ledaráljuk, így valóban pépes lesz). A vajat a tejföllel és a mustárral habosra keverjük, hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát. Felfűszerezzük, s végül a tojást is hozzákeverjük.
A krémet hidegen fogyasztjuk. Pirítósra kenve, paprikával, paradicsommal vagy újhagymával fogyasztjuk. (egy hétig is eláll a hűtőszekrényben)
Lali-bácsi padlizsánkréme
Hozzávalók:
4-5 db közepes padlizsán
2-3 gerezd fokhagyma
ízlés szerint vöröshagyma
citromlé
3-4 evőkanálmajonéz
3-4 evőkanál tejföl
Elkészítés:
Megmosod a padlizsánokat, beteszed a sütőbe, kb. 80-200 C-on addig sütöd, még tapintásra nagyon puha, színre sötétbarna nem lesz. (a puhaság a mértékadó) Felhasítod, és kikaparod a héjából. Hozzáadsz ízlés szerint: 2-3 gerezd reszelt fokhagymát (v. fokhagymakrémet), reszelt vöröshagymát, sót, kevés citromlét, 3-4 evőkanál majonézt, ugyanennyi tejfölt. Jól összekavarod, ha szükséges, utána ízesítesz. Kézi rúdturmixal jól lehet homogenizálni.
Kenyérre vagy pirítósra kenve fogyasztjuk.