Ahogy nagymamám készítette
Kovászos uborka
Hozzávalók:
kis csokor kapor
1 db szőllő levél
1 db meggy levél
pirítós kenyér
uborka (úgy 10-15 cm között a legjobb)
só
Elkészítés:
Foraljunk fel vízet egy lábasban, majd hagyjuk kihülni (ezzel öntjük majd fel a befőttes üvegben az uborkát). E közben alaposan mossuk meg az uborkákat, vágjunk le a végéből úgy fél centit és vágjuk be hosszába mind két végén. Tegyük az üveg aljára a leveleket és a kaprom, majd nyomkodjuk bele jó szorosan az uborkákat is. Öntsük fel a már kihűlt enyhén sós vízzel úgy, hogy ellepje, majd helyezzük a tetejére a pirítóst. A befőttes üveg tetejét borítsuk le valamivel, hogy ne hulljon bele szennyeződés. Nagyjából 4 napig hagyjuk érni lehetőleg a napon.
Bodzaszörp
Nagymamám gyermekkoromban minden nyáron készített bodzaszörpöt a család nagy örömére.
Hozzávalók 5 l-es üveghez:
60 dkg cukor
6-7 db nagyobb bodzavirág
2 db citrom
2 db kis dobozos citrompótló (12,5 g/doboz)
Elkészítés:
A cukrot és a citrompótlót oldjuk fel a vízben, majd helyezzük bele az alaposan megmosott bodzavirágokat. A felkarikázott citromot is tegyük a bodzavirágok mellé (a héját hagyjuk rajta). Ügyeljünk arra, hogy a citromot és a virágokat is lepje el a víz. Takarjuk le a tetejét, hogy ne huljon bele szennyeződés, majd hagyjuk állni 2 napig. (ne tegyük hűtőbe) Ha letelt a 2 nap, akkor átszűrás után már fogyaszthatjuk is. :)
Szacharinos kalács
Hozzávalók:
90 dkg liszt
11/2 dl étolaj
37 szem szacharin
1 élesztő
annyi tej, amennyit felvesz
4 kanál kakaó
Elkészítés:
A hozzávalókat összegyúrjuk, két részre osztjuk. Az egyik felébe beledolgozzuk a kakaót. Ismét megfelezzük a cipókat, kinyújtjuk kb. ujjnyira. Két rudat készítünk úgy, hogy a barnára rátesszük a fehéret és összetekerjük. Tepsibe tesszük, 1½ óráig pihentetjük. Először tojással, majd cukros vízzel megkenjük, előmelegített sütőben sütjük.
Sajtos pogácsa
Hozzávalók:
60 dkg liszt, 1 margarin
3 dkg élesztő
15 dkg sajt
1 tojás a megkenéshez
cukor (az élesztő felfuttatásához)
2 dkg só
Elkészítés:
A margarint a liszttel elmorzsoljuk, hozzáadjuk a sót, a reszelt sajt felét, a tejben felfuttatott élesztőt, és hozzádolgozzuk a két tejfölt. Nagyon lágy tészta lesz. Egy órát kelesztjük, kb. ujjnyira nyújtjuk. Tojással megkenjük, bevagdossuk és rászórjuk a megmaradt sajtot. Kiszaggatjuk, meleg sütőben sütjük.
Megjegyzés: Legalább 1,5 – 2 adagot érdemes belőle sütni. Lekváros papucsnak is jó.
Négerkocka
Hozzávalók:
(tésztához)
6 tojás
2 kanál víz
7 kanál liszt
késhegynyi sütőpor
1 kanál kakaó
(krémhez)
4 tojás fehérje
20 dkg cukor
(mázhoz)
15 dkg cukor
10 dkg margarin
4 kanál tej
2-3 kanál kakaó
Elkészítés:
A tojásfehérjét a vízzel felverjük, hozzáadjuk a cukrot, a tojások sárgáját, végül a liszttel elkevert kakaót és sütőport. Papírral bélelt tepsiben lassú tűznél sütjük. A 4 tojásfehérjét a Om du till exempel varvar en van till casinot far du 500 kronor i varvningsbonus. cukorral gőz fölött keményre főzzük, a tészta tetejére simítjuk. Erre öntjük a mázat, amihez a hozzávalókat kikavarjuk, majd kb. 10 percig főzzük.
Megjegyzés: Ha a máz félig megdermedt, érdemes bekockázni, mert később törik
Kossuth-kifli
Hozzávalók:
(tésztához)
6 tojás sárgája
12 dkg margarin
25 dkg cukor
1 citrom reszelt haja
25 dkg liszt
1 sütőpor
(tetejére)
15-20 dkg durvára vágott dió
4 kanál kristálycukor
Elkészítése:
A tojások sárgáját a cukorral és a vajjal jól kikeverjük, hozzáadjuk a tejet, citromhéjat és a liszttel elkevert sütőport. Végül hozzákeverjük a tojások keményre vert habját. A tetejét megszórjuk a cukorral elkevert dióval, sütés után pogácsaszaggatóval (vagy pohárral) félhold alakúra kiszaggatjuk.