Karácsony
Túrós rántott gombafejek
Hozzávalók (4 személyre):
8 nagyobb csiperkegomba
10 dkg tehéntúró
4 tojás
0,5 dl ecet
1 csomó kapor
8dkg liszt
8 dkg zsemlemorzsa
3 dl olaj
3 evőkanál tejföl
őrölt gyömbér, só
Elkészítés:
(kb. 60 perc)
A gombákat megmossuk, majd enyhén ecetes vízzel leforrázzuk és lecsepegtetjük. A töltelékhez a túrót áttörjük, hozzáadunk 2 tojást, a finomra vágott kaprot, egy kevés sót és simára keverjük. 2-2 tombafejet összeragasztunk ezzel a töltelékkel és bepanírozzuk. Bő olajban aranybarnára sütjük. A tejfölből a kapor kimaradt részével és a gyömbérrel hideg mártást készítünk, ezt öntjük majd a gombára.
Köretnek párolt rizst vagy burgonyapürét tálalhatunk.
Töltött báránysült
Hozzávalók (4 személyre):
80 dkg bárány hús
2 zsemle
3 dl tej
2 tojás
1/2 csomó petrezselyemzöld
10 dkg zsír
3 dkg vaj
őrölt bors, só
Elkészítés:
(kb. 80 perc)
A kicsontozott bárányhúst felvágjuk, hogy legyen hova tenni a tölteléket. A töltelékhez a zsemléket beáztatjuk tejbe, majd kifacsarjuk belőle. Az így kapott zsemlét megsózzuk, beletesszük a finomra vágott petrezselyemzöldjét, tojásokat, vajat, őrölt borsot és jól összekeverjük. Ezzel a masszával töltjük meg a húst és a nyílást bevarrjuk, hogy ne süljön ki belőle. A húst kívülről is megsózzuk és leöntjük forró zsírral, majd közepesen meleg sütőben szép lassan aranybarnára sütjük. Nem árt sülés közben a levével néha meglocsolni.
Kihűlve és melegen is egyaránt tálalhatjuk. Köretként burgonyapürét, párolt rizst vagy salátákat ajánlok.
Rizskoch
Hozzávalók (4 fő):
1 liter tej
1 dl víz
25 dkg rizs
1 rúd vanília vagy 2 zacskó vaníliás cukor
5 tojás
kevés cukor
Elkészítés:
Fogunk egy nagyobb lábast és beleöntjük a tejet, vizet, vanília rudat és a cukrot. Ez után alacsony lángon folyamatos kevergetés mellett a rizst puhára főzzük. A tojás sárgáját és a keményre vert tojásfehérjét óvatosan, egymás után belekavarjuk a már kihűlt rizsbe.A masszát egy kivajazott, kilisztezett, magasabb peremű tepsibe öntjük és közepesen meleg sütőben szép aranybarnára sütjük. Tálaláskor lekvárral önthetjük le.
Csokoládés körtetorta
Hozzávalók:
4 közepes méretű körte
10 dkg étcsokoládé
10 dkg liszt
10 dkg lágy vaj
1,5 teáskanál sütőpor
5 dkg cukor
1 cs vaníliás cukor
2 tojás
Elkészítés:
A csokit vízgőz felett megolvasztjuk. Amíg ez hűl, a körtét meghámozzuk, kimagozzuk és vékony cikkekre vágjuk. Egy 24-26 cm átmérőjű piteformát kivajazunk és az aljára helyezzük a körteszeleteket szépen, ízlésesen (ez lesz a tortánk teteje). A tésztához a vajat a cukorral habosra keverjük, beletesszük a langyos olvadt csokoládét, majd a tojásokat és a végén a sütőporos lisztet. Ezt a masszát kenjük a körtékre. Előmelegített sütőben nagyjából 20 percig sütjük 180 fokon. Kihűlve fogyasztjuk.
Francia gesztenyés jércemell
Hozzávalók:
80 dkg jérce/csirkemell filé
10 dkg vaj
80 dkg gesztenye
3 dl húsleves (kockás is jó)
2 tojássárgája
5 dkg liszt
1 dl tejszín
0,5 dl rum
2 evőkanál olaj
őrölt bors, só
csipetnyi porcukor
Elkészítés:
(kb. 100 perc)
A megmosott húst kissé megklopfoljuk, besózzuk és félretesszük. A gesztenyét megmossuk és egy éles késsel bevagdossuk és enyhén sós vízben puhára főzzük. Még melegen megtisztítjuk és apró darabokra vágjuk. A lisztet a vajon világosra pirítjuk, hozzáadjuk a gesztenyét újra pirítunk rajta egy kicsit és felengedjük a húslevessel. Ezt kikeverjük simára, majd sózzuk, borsozzuk és összeforraljuk. A tejszínt összedolgozzuk a tojással és a rummal, majd a még forró gesztenyemasszát hozzákeverjük. Vízfürdőben tálalásig melegen tartjuk. A jércemelleket lisztbe forgatjuk és kevés olajon pirosra sütjük. Előmelegített tálon tálaljuk és leöntjük a gesztenyés mártással.
Párolt rizzsel tálaljuk.